2016. júl 06.

Majd szólok, mikor kell szavazni, addig kussolj

írta: Kókánymester
Majd szólok, mikor kell szavazni, addig kussolj

Csak ha mi kérdezünk, akkor szavazz!

Ne menjek el a kvótaügyi népszavazásra, biztatnak a kiírás után máris a baloldalról.

ledobta.jpgEz logikus, hiszen mi van, ha rosszul szavazok? Arra most úgy sincs idő, hogy elmagyarázzák nekem, buta állampolgárnak, mire érdemes szavazni, így a legjobb az lesz, ha csendben otthon maradok. Minek úton útfélen vagánykodnom egy ilyen elavult dologgal, mint a szavazati jog. El is gondolkodtam rajta, hogy a politikusok egyáltalán kíváncsiak a véleményemre? Naná, hogy nem!

Emlékszem volt idő, amikor nem kellett lépten-nyomon szavazgatnunk sőt, amikor szavaztunk, akkor sem a sorsunkról kellett. Pártunk és kormányunk eldöntötte mi a jó nekünk és kész. Ez már a múlt. Most már a népszavazásnak tétje van, hiszen komoly emberek döntik el, hogy kiírnak-e az adott kérdésben egy ilyen szavazást. Vagy ez sem igaz? Talán mégis otthon kellene maradnom?

Maradj otthon Te!

Igen, elmegyek szavazni most is és akkor is, amikor a Ti kezdeményezésetekre lesz népszavazás, Kedves baloldali politikus!
Sőt, elmegyek szavazni akkor is, amikor a parlamenti választások lesznek és lehet, hogy Rátok fogok szavazni. Igen, Rátok fogok szavazni, ha tele lesz a hócipőm a jelenlegi kormánnyal, és elfelejtem, mennyire tele volt Veletek.5544777964_eed2af4182_z.jpg

Úgy, hogy ne mond nekem, hogy maradjak otthon a szavazás helyett. Mond azt inkább, hogy véleményed szerint melyik a jobb választás, de azt is mond meg, miért. Győzz meg az igazadról, hiszen ez a dolgod.
Én nyitott vagyok…

Szólj hozzá

magyarország népszavazás ledobta az agyam az ékszíjat